ban/ben ,

Nagy Márton hiába szólt, hogy nem jó ez így, az üzemanyagárak egyre feljebb kúsznak

Nagy Márton hiába szólt, hogy nem jó ez így, az üzemanyagárak egyre feljebb kúsznak
Pénteken tovább emelkedik az üzemanyagok ára a magyarországi benzinkutakon, közölte szerdán a nagykereskedelmi árváltozások alapján a Holtankoljak.hu. A benzin átlagos ára literenként 7, míg a dízelé 10 forinttal nő, ugyanannyival, amennyivel mától drágábbak lett az üzemanyagok.

Ez azt jelenti, hogy péntektől a benzin literenkénti átlagára 614 forint, míg a dízelé 661 forint lesz. Az újabb drágulással a benzin és a dízel ára is közelít a tavaly őszi csúcsokhoz: október elején a benzin egy literje 630, míg a dízelé 680 forintba került.

Valamint azt is, hogy idén másfél hónap alatt 7,7 százalékkal drágul a benzin, míg a dízel ára 11,5 százalékkal emelkedik. Csak február eddig eltelt két hetében majdnem harminc forinttal lett drágább a gázolaj, tizenhéttel a benzin, így utóbbi ára 2,8 százalékkal, míg a gázolajé 4,6 százalékkal emelkedik a péntektől érvényes új árakkal.

A fuvarozás, szállítmányozás miatt ez utóbbi az inkább aggasztó jelenség, az autópályadíjak jelentős áremelkedésével együtt a januárra jócskán lelassult infláció újabb felpörgéséhez vezethet (bár a KSH a több tízforintos januári drágulásból is kihozott egy 0,5 százalékos árcsökkenést).

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter legutóbb múlt szerdán tárgyalt a hazai ásványolaj-szövetség képviselőivel, köztük a Mol vezetőivel az üzemanyagárakról. Nagy akkor azt mondta, hogy a kormány szeretné, ha a hazai üzemanyagárak legalább a régiós középmezőnyben szerepelhetnének. A minisztérium közleménye szerint azt is mondta: „a benzinárak tekintetében lát esélyt az árak kiigazítására, a gázolaj esetében azonban nem azonosítható ilyen lehetőség”.

A találkozó napján a literenkénti nagykereskedelmi benzinár 3 forinttal csökkent, a dízelé nem változott. Az azóta eltelt egy hétben benzin árának 14, a dízel árának 20 forintos emelését jelentették be.

Forrás

Huth Gergely a Magyar Nemzetben: A lelkészek a lelkekkel foglalkozzanak

A KDNP-nek tetszett, amit Novák Katalin tett, köszönetüket is kinyilvánították

A KDNP-nek tetszett, amit Novák Katalin tett, köszönetüket is kinyilvánították