Igen, jól látják, Orbán a semmit adta fel azért, amiért ment.
„Rekordidő alatt ébredt rá a Spiegel szerkesztősége, hogy Orbán tulajdonképpen mindenkit megmalmozott az uniós csúcson. Bár a XX. században is ennyire gyorsan kapcsoltak volna, akkor ma nem hiányozna a kontinensről százmillió ember és az ő leszármazottaik. Persze a felismerésből most sem fog semmi jó származni, de legalább információt kaptunk arról, hogy az agyuk helyét elfoglaló, haragért és gyűlöletért felelős idegdúc működőképes maradt. Igen, jól látják, Orbán a semmit adta fel azért, amiért ment. Ha nem Grimm-meséken nőnek fel, amelyekben az erős mindig kirabolja és megnyomorítja a gyengébbeket, hanem rendes, tisztességes, kiegyensúlyozott felnőtteket építő, indulatkezelési problémákat és pszichés zavarokat nem okozó magyar népmeséken, akkor nem lepte volna meg őket az a tény, hogy Orbán egy kávéért cserébe visszaszerezte az ellopott pénzünket. Mifelénk ez a dolgok rendes menete, a végefőcím előtt az antagonisták még a kardlappal is megismerkednek. Csak mi nem sietünk.
Népmesei változatban a következőképpen zajlott a cselekmény.
A legkisebb, de legokosabb kisfiú – nevezzük a műfaji kötelező homály és a beazonosíthatatlanság kedvéért mondjuk Viktornak – megérkezett az ilyentájt szokásos bálba, ahol már nagy tanácskozásban volt a városka nyugati felének összes sihedere néhány lobotomizált szolga társaságában, akik a város keleti feléről származtak. Azon tanakodtak ráncokkal barázdált sűrű homlokkal, hogy hogyan fognak osztozni a másoktól elrabolt vagyonelemeken. A legkisebb és legokosabb fiú azért ment oda, hogy visszaszerezze a labdáját és a biciklijét, amit arra hivatkozva foglaltak le a város keseszőke üstökű keretlegényei, miszerint főhősünk nem felel meg az ő eszményképüknek. Alacsonyabb, a bőre színe sem olyan nemes, mint az övék, és az orra is milyen. A város nyugati felén évszázadok óta ezek a központi kérdések, ez izgatta már szüleiket és nagyszüleiket is, és a bizonyos történelmi túlkapások miatt a Nagy Óperenciás Óceánon túlra kényszerült dédszüleiket is. Felrótták továbbá Viktorkának a helytelen viselkedését is, legfőképpen azt, hogy nem menetel együtt a többiekkel a hideg évszakokban keleti irányba, továbbá túl sokszor használja a közös patak közös vizét tisztálkodásra és környezetének a rendben tartására, valamint élelmiszert is termel a víz segítségével, ahelyett, hogy idegen földről behozott rabszolgákkal előállított termékeket cserélne idegen földön megtermelt élelmiszerre.
Szóval úgy történt, hogy Viktorka betoppant a bálba, ahol a többiek tanácskoztak, és ott kérdés nélkül kijelentette, hogy ugyan a labdáját és a bringáját meg még néhány holmiját ellopták, de a zsebében lévő gesztenyét bizony oda nem adja. Nincs az az isten, az az ideológia vagy perverzió, amiben hisznek. Fel is kapták a fejüket a nyugati legények egyből, hogy mit tudhat vajon ez az értékes gesztenye, hiszen eljutottak hozzájuk is a hírek, miszerint a kisfiú napok óta azzal traktált mindenkit a piacon, hogy gesztenye van nála. Talán lehet vele másokat bántalmazni, örök nyomorúságot okozni szerte világban? – kérdezgették egymást felhevülve, kipirosodva.”
