ban/ben ,

Újraindítja moldovai járatát a Wizz Air

A chisinaui járatot tavaly márciusban függesztették fel.

A Wizz Air március 31-től újraindítja Budapest és Moldova fővárosa, Chisinau között közlekedő járatát.

A légitársaság közleménye szerint a járat heti két alkalommal – csütörtökön és vasárnap – közlekedik majd.

Ahogy beszámoltunk róla, a Wizz Air tavaly március 14-én függesztette fel chisinaui járatát, mert a helyi és a nemzetközi hatóságokkal és ügynökségekkel együtt azt állapították meg, hogy az orosz-ukrán háború miatt a moldovai légterében „fokozott, de nem fenyegető kockázat” állt fenn.

Forrás

Túszokat ejtett egy fegyveres elkövető az ulmi Starbucksban

Túszokat ejtett egy fegyveres elkövető az ulmi Starbucksban

Túszokat ejtett egy fegyveres egy németországi kávézóban, majd menekülni próbált, de elfogták

Túszokat ejtett egy fegyveres egy németországi kávézóban, majd menekülni próbált, de elfogták