ban/ben ,

Tényi István bejelentése alapján a KEHI is vizsgálatot indított a hídpénzbotrány ügyében

Tényi István bejelentése alapján a KEHI is vizsgálatot indított a hídpénzbotrány ügyében

A PestiSrácok.hu értesülése szerint megindította a vizsgálatot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Lánchíd-botrány ügyében. Mint portálunk nemrégiben megírta, közérdekű bejelentéssel fordult Tényi István a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz, mivel álláspontja szerint a Vig Mór-féle számlagyár ügyében folyamatban levő büntetőeljárás nyilvánosságra került részletei alapján további súlyos bűncselekmények – többek közt vesztegetés, sikkasztás és hűtlen kezelés – is megvalósulhattak a Lánchíd felújításával összefüggésben.

Ismert: Vig Dávidnak, az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét, Vig Mórt tavaly november végén vették őrizetbe különösen jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanújával. A NAV nyomozói egy olyan számlagyárra bukkantak, amely több százmillió forint értékben bocsátott ki fiktív számlákat, kifejezetten adóelkerülési célzattal. Összesen 16 helyszínen tartottak házkutatást, többek közt az A-Híd Zrt-nél, amely a Lánchíd felújítását végezte. A Lánchíd felújításának költségei már a Városháza-gate ügyben szóba kerültek: a Magyar Nemzet által megszerzett hangfelvételeken a Városháza-gate kulcsfigurája és beszélgetőtársa arról beszélgettek, hogy „ebből hogyan lehet kivenni pénzt”, mire „Bajnai Gordon volt harcostársa” azt mondja,

úgy lehet pénzt kivenni, hogy 5 milliárddal megdrágult és kisebb lett a tartalma.

Tényi István portálunk megkeresésére arról beszélt:

Vig Mór cégéhez, a Sunstrike Hungary Kft. részére 1,4 milliárd forintot utalt át az A-Híd Zrt., amely összegek jelentős részét – 900 millió forintot – továbbutaltak magán, illetve ügyvédi letéti számlákra 2020 novembere és 2022 júliusa között. Az összegeket végül készpénzben vette fel dr. Vig Mór a bankszámlákról.

Úgy vélte, ezek nyomán merülhetnek fel további visszaélések, bűncselekmények a közpénzből finanszírozott beruházáshoz kapcsolódóan.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezető kép: A Lánchíd-felújítási botrányba belekeveredett Tüttő Katalin főpolgármester-helyettes 2020-ban, a hídfelújítás előkészítésének idején. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Forrás

Furcsa egybeesések jellemzik a Lánchíd-botrányban részt vevő Vig Mór cégei körül kialakult helyzetet

Furcsa egybeesések jellemzik a Lánchíd-botrányban részt vevő Vig Mór cégei körül kialakult helyzetet

Magukat palesztinnak álcázó izraeli kommandósok egy ciszjordániai kórházban öltek meg palesztin fegyvereseket

Magukat palesztinnak álcázó izraeli kommandósok egy ciszjordániai kórházban öltek meg palesztin fegyvereseket