ban/ben

Szijjártó: Magyarország a jövőben is kizárólag nemzeti érdekei érvényesítésére törekszik

Szijjártó: Magyarország a jövőben is kizárólag nemzeti érdekei érvényesítésére törekszik

Magyarország a jövőben is kizárólag a nemzeti érdekek érvényesítésére törekeszik – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten. Szijjártó Péter az Országgyűlés külügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán kiemelte: a külpolitikai stratégia következetes végrehajtásával az elmúlt évben Magyarország meg tudta védeni a magyar emberek egészségét, gyorsan újra tudta indítani a gazdaságát, ellen tudott állni a migrációs nyomásnak és biztosítani tudta energiaellátását. A miniszter a két éve tartó koronavírus-járványra is utalva azt mondta: a globális gazdasági és politikai status quo megbomlott, az Európai Unió súlyos egészségügyi, gazdasági, migrációs és energiaellátási problémákkal néz szembe.

Ezek az elmúlt két évben súlyos vitákat és kétségeket okoztak

– tette hozzá Szijjártó Péter, aki arra számít, hogy ez a jövőben is így lesz.

Ezekben a vitákban Magyarország, ahogy eddig, a jövőben is részt  fog venni, és kizárólag a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére fog törekedni

– jelentette ki.

Forrás: MTI

Facebook hozzászólás

Háromszoros tiszteletdíjat követelnek maguknak a zuglói DK-sok

Háromszoros tiszteletdíjat követelnek maguknak a zuglói DK-sok

Varga Mihály: Magyarország a világon első külföldi Zöld Pandakötvény kibocsátóként jelent meg a kínai kötvénypiacon

Varga Mihály: Magyarország a világon első külföldi Zöld Pandakötvény kibocsátóként jelent meg a kínai kötvénypiacon