ban/ben ,

Súlyos dologgal vádolják Izraelt

Súlyos dologgal vádolják Izraelt

A Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök által bejelentett támadási tervvel a Gázai övezet déli csücskén található Rafah ellen a palesztinoknak az övezetből való kiűzése a cél – jelentette ki pénteken Mahmúd Abbász palesztin elnök hivatala.

A Ciszjordánia civil kormányzását végző Palesztin Hatóság vezetőjének hivatala hangsúlyozta:

mind az izraeli, mind az amerikai kormányt felelősnek fogja tartani a terv megvalósulásának következményeiért.

A palesztin elnökség felhívta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) figyelmét arra, hogy Izrael eme terve fenyegeti a békét és a biztonságot a régióban, illetve globálisan is.

Ez minden határon túlmegy

– tette hozzá.

Netanjahu pénteken utasította a hadsereget, hogy dolgozzon ki tervet a civilek kitelepítésére az egyiptomi határon található Rafahból, illetve a Hamász iszlamista terrorszervezet ott megbúvó fegyvereseinek semlegesítésére. A városban a Gázai övezet más térségeiből a harcok elől elmenekült palesztinok százezrei kerestek menedéket.

Címlapkép forrása: Palestinian Presidency/Anadolu via Getty Images

Forrás

„Ne érjük be azzal, hogy Novák mondjon le, és másik pártkatonát ültetnek a helyére!”

„Ne érjük be azzal, hogy Novák mondjon le, és másik pártkatonát ültetnek a helyére!”

Biden közölte, hogy tudja, mit csinál, majd Mexikó elnökének nevezte az egyiptomi elnököt (Videóval!)

Biden közölte, hogy tudja, mit csinál, majd Mexikó elnökének nevezte az egyiptomi elnököt (Videóval!)