ban/ben ,

Pillanatok alatt fordult hatalmasat a világ: egy hete még atomháború fenyegetett, ma már új szövetséget kötöttek a hatalmak

Pillanatok alatt fordult hatalmasat a világ: egy hete még atomháború fenyegetett, ma már új szövetséget kötöttek a hatalmak

Irán január 16-án hajtott végre meglepetésszerű támadást Pakisztánban, amikor az ország nyugati tartományában, Beludzsisztánban lőtt fegyveres felkelők bázisára. Az eset hatalmas felháborodást keltett Iszlámábádban, akik két nappal később válaszoltak: rakétákkal lőttek lázadókat a perzsa hatalom területén. A helyzet nagyon feszült volt, az fenyegetett, hogy a két katonai hatalom között háború robban ki. A légkör ezt követően egyre nyugodtabbá vált, a felek békülékeny hangnemet ütöttek meg egymással és jelezték, hogy az együttműködésben érdekeltek. A helyzet rendezésére gyorsan párbeszédbe kezdtek, a két ország külügyminiszterei találkoztak.

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter és pakisztáni ügyvivő kollégája, Dzsalil Abbász Dzsiláni a pakisztáni fővárosában ült tárgyalóasztalhoz. A két ország külügyminisztere a hétfői tárgyalás után közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen Dzsiláni arról beszélt, hogy a szomszédos országok képesek viszonylag gyorsan megoldani félreértéseiket.

Abban is megállapodtak, hogy a terrorizmus elleni harcban tiszteletben tartják egymás területét.

Az iráni külügyi tárcavezető szerint a két ország jól megérti egymást, és még soha nem volt közöttük területi vita vagy háború. A külügyminiszter azt is közölte, hogy Haszan Róháni iráni elnök hamarosan Pakisztánba látogat.

Címlapkép forrása: Muhammad Reza/Anadolu Agency/Getty Images

Forrás

Útlezárásokkal és traktorokkal tiltakoznak a gazdák Nyugat-Európában

Egyre nagyobb a baj: atomháborús fegyvereket tesztelt Kim Dzsongun

Egyre nagyobb a baj: atomháborús fegyvereket tesztelt Kim Dzsongun