ban/ben

Medián: 7%-on a Mi Hazánk

Medián: 7%-on a Mi Hazánk
A HVG megrendelésére készült legutóbbi Medián-kutatásból azt emeltük ki, hogy mind a Fidesz, mind a balliberális tömb százezres nagyságrendben hagy magáról olyan szavazókat lemorzsolódni, akik valamilyen oknál fogva nem értenek egyet a kötelező oltással, vagy ők maguk is oltatlanok maradtak.

Az ATV műsorában a balliberális ellenzék szemszögéből elemezték a kutatást, amelyből az látszik, hogy az előválasztás utáni állapothoz képest az egyesült baloldal visszaesést könyvelhet el. Ennek megfelelően Márki-Zay Péterhez hasonlóan a műsor szereplői is vigasztalni igyekeztek a kormányellenes szavazókat.

A Medián rákérdezett a listás szavazatokra, ahol

a válaszadók 7%-a a Mi Hazánkat nevezte meg támogatott erőként.

Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez a szám egy reális, vagy egy mesterségesen lecsökkentett értéket mutat, de ezzel együtt is tanulságos belenézni a liberális megmondóemberek alternatív valóságértelmezésébe:

A Mi Hazánk elnöksége országjárással kezdi az évet, a párt továbbra is fontosnak tartja a kötelező oltások elleni küzdelmet. Információink szerint a demonstrációk és a lakossági fórumok is folytatódnak. A pártelnök programjáról itt írtunk :

Itt kezdi az évet Magyarország egyetlen oltatlan kormányfőjelöltje

Forrás

Vérfagyasztó üzenetre cserélték a hackerek az izraeli újság címlapját

Vérfagyasztó üzenetre cserélték a hackerek az izraeli újság címlapját

Elsőfokú árvízriasztás csütörtök délutánig erdélyi, máramarosi és Körös-vidéki folyóvizeken

Elsőfokú árvízriasztás csütörtök délutánig erdélyi, máramarosi és Körös-vidéki folyóvizeken