ban/ben

Igével és verssel köszöntötték az új évet Nagyszántón

Igével és verssel köszöntötték az új évet Nagyszántón
Már-már hagyománnyá vált Gellért Gyula ny. esperes és Meleg Vilmos színművész időszakos szolgálata Nagyszántón. A január 2-i istentiszteleten az igehirdető a magyarság és az anyaszentegyház szolgálatára hívta fel hallgatói figyelmét.

Az új évbe tekintő lelki útkeresés, az ige üzenete után, a halhatatlan Wass Albert szavaival folytatódott, Meleg Vilmos tolmácsolásában. A nagyhatású előadást követően a tavaly Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal elismert színművésznek Fábián Tibor helyi lelkész a nagyszántói református közösség ajándékát nyújtotta át, a Kárpátia Stúdió Kiadó: Vitézek. Könyv a végvári hagyományőrzésről című díszkötetét.

A lelkipásztor hozzáfűzte:

sorsszerű, hogy éppen egy végvárban, egy kicsi határmenti zsákfaluban történt ez az előadás és ajándékozás, két, a mai végvári szolgálatot igehirdetéssel, hagyományőrzéssel és népműveléssel végző személyiségnek.

Forrás

A Spam mappába tesz a Gmail is fontos leveleket – van ellenszer

A Spam mappába tesz a Gmail is fontos leveleket – van ellenszer

Vérfagyasztó üzenetre cserélték a hackerek az izraeli újság címlapját

Vérfagyasztó üzenetre cserélték a hackerek az izraeli újság címlapját