Isaac Asimov 1950-ben megjelent novelláskötete a tudományos fantasztikus irodalom egyik mérföldköve. Az Én, a robot kilenc történeten keresztül vizsgálja a mesterséges intelligencia, az etika és az emberi felelősség határait – jóval azelőtt, hogy mindez a valóság részévé vált volna.
Noha nem Isaac Asimov volt az első a sci-fi történetében, aki először foglalkozott a mesterséges intelligencia és a robotika kérdésköreivel, de 1950-ben megjelent novelláskötete, az emberek és humanoid robotok viszonyával, egymásra hatásával és az ember/gép kapcsolat etikai vonatkozásaival foglalkozó 9 történetet magába sűrítő az Én, a robot jóval meghaladta a korábbi irodalmi és filmes próbálkozásokat.

Ráadásul az eredetileg a Super Science Stories és a Astounding Science Fiction magazinokban 1940 és 1950 között megjelent novellákat tartalmazó Én, a robot a MI-kutatás „nulla-évében” jelent meg, akkor, amikor Alan Turing angol matematikus és a modern számítógép-tudomány egyik atyja a Computing Machinery and Intelligence című, a mesterséges intelligencia kutatását megalapozó cikkében feltette a provokatív kérdést: „Azt javaslom megfontolásra, hogy tudnak-e a gépek gondolkodni?”.
Én, a robot: egy új fogalom és három fontos törvény
A kilenc novella talán legizgalmasabb darabja az elsőként az Astounding magazin 1942. márciusi számában megjelent Körbe-körbe, amelyben Asimov lefektette a robotika három alaptörvényét:
- A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
- A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
- A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
Ezek a törvények (amelyeket később Asimov kibővített, majd eltörölt) a robotika tudósai és a mesterséges intelligencia kutatói számára is sokáig kiindulópontként szolgáltak, pontosabban olyan hivatkozási alapként, amelyek beépítését lehetetlennek, de morális szempontból megfontolandónak tartottak, és amelyek rendre előkerülnek, amikor az MI-kutatás újabb nagy fejezethez érkezik.
Máskülönben a robotika szót is Asimov alkotta: a szintén az 1950-es kötetben szereplő, 1941-es Te hazug! című novellájában szerepel a szó (a robotika első, akkor még egyetlen asimovi törvényével). Az író egyébként nem volt tisztában nyelvújításával, sokáig meg volt győződve róla, hogy létező szót használ, amely a mechanika, a hidraulika és egyéb tudományágak összefoglaló neve.
Történetei megírásakor leginkább az vezérelte, hogy leszámoljon a korábbi, sematikus Frankenstein-formulával, miszerint az ember létrehozza a gépet, amely az ember ellen fordul. Asimov világában a robot ugyanis nem szörny, hanem gondolkodó lény, akinek döntései olykor erkölcsileg magasabb szinten is állnak. A történetek – mint a Robbie, a Te hazug!, vagy az Az elkerülhető konfliktus – különböző nézőpontokból mutatják meg, hogy a mesterséges intelligencia miként válhat az ember tükörképévé.


