A 2021-es berlini szövetségi választás részleges megismétlését rendelte el kedden a német alkotmánybíróság. A Bundestag választáson óriási káosz volt, részben a rossz szervezés, részben a Covid-lezárások miatt, részben azért, mert a lezárások ellenére éppen akkor rendezték a berlini maratont.
A döntés értelmében a német főváros 2256 választókerületéből 455-ben kell majd újra voksolni. Ez azt jelenti, hogy minimálisan módosulhat ugyan a szövetségi parlament (Bundestag) összetétele, de a jelenleg kormányzó koalíció többsége nem kerülhet veszélybe.
A BUNDESTAG MÁR KORÁBBAN ELRENDELTE 431 VÁLASZTÓKERÜLETBEN A VÁLASZTÁS MEGISMÉTLÉSÉT, DE A JELENLEG ELLENZÉKBEN LÉVŐ KONZERVATÍV PÁRTOK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ FORDULTAK AZZAL A KÉRÉSSEL, HOGY SZÉLESEBB KÖRBEN RENDELJE EL A VÁLASZTÁS MEGISMÉTLÉSÉT.
A 2021 szeptemberében tartott választáson Berlin számos választókerületben mutatkozott hiány a szavazólapokból, ezért a szavazókörök előtt hosszú sorok alakultak ki, így a szavazókörök csak jóval később zárhattak be a tervezettnél – írja a Magyar Nemzet.
A TÚLTERHELTSÉG MÁSIK OKA AZ VOLT, HOGY A NÉMET FŐVÁROSBAN AZON A NAPON BONYOLÍTOTTÁK LE AZ ORSZÁGOS, A REGIONÁLIS ÉS A HELYI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁST, TOVÁBBÁ EGY HELYI NÉPSZAVAZÁST, ÉS EKKOR TARTOTTÁK A BERLINI MARATONI FUTÁST IS.
A futóverseny miatt elrendelt útlezárások és az akkor még érvényben lévő koronavírus-korlátozások miatt kaotikus viszonyok alakultak ki a német fővárosban.