Manapság a világ színpadán, a 21. század egyik legcinikusabb váltását éljük. Amely még csak nem is egy görög dráma, inkább egy plautusti tragikomédia. Joe Biden és Donald Trump nem egyszerűen politikai ellenfelek voltak, hanem a hanyatló nyugati világ két – egymást váltó – kognitív krízise. Az egyik eltévedt a Fehér Ház kertjében, a másik talán már nem, de csak azért nem, mert már rutinosan meg se próbált sétálni. És ha eltűnik, ne aggódjunk: valószínűleg csak pisilni ment.
Bident követően az Egyesült Államok csúcsán elértük, hogy Trump már ugyan nem téved el a Fehér Ház kertjében, ám ha ő nincs meg, akkor valószínűleg pisilni ment!
Ez nem blaszfémia! Ez nem gyűlölet! Ez tények és pletykák összjátéka – az emberi test és elme korlátainak kiábrándító megnyilvánulása a hatalom színpadán. Trump egyes források szerint katétert visel, a sajtótájékoztatókon hallható szellentései pedig nemcsak a YouTube-on váltak mémmé, de a közszereplés új dimenzióját nyitották meg: az orrunkat befogva kell ma tisztelnünk a világ vezetőjét!
De ne legyünk igazságtalanok. Nem a testi gyengeség az aggodalom fő oka, hanem az, hogy semmi nem változik. Biden Alzheimer-szerű epizódjai után sokan a „megújulás” reményében fordultak Trump felé. Ám ami jött, nem egy új minőség, csak egy újabb tragikomikus hanyatlásforma.
A modern politika úgy vált tiszteletparancsolóvá, mint ahogy a reality show vált valós hírforrássá. Egy elnök, aki keveri a saját unokája nevét, majd egy másik, aki talán már nem keveri, de a nyilvános beszédeinél gyakrabban vizel a vizeletgyűjtő zsákba, mint ahányszor tanácsot kér a tanácsadóitól.
A régi mondás szerint „a hatalom megront”. De vajon a hatalom választottjai nem romlottak-e már eleve? Vagy pusztán az emberi test és elme mulandósága írja felül a közhivatal méltóságát?
Nietzsche úgy vélte, a civilizációk akkor pusztulnak el, amikor már nem hisznek saját erkölcseikben. Ma talán nem is az erkölcs a kérdés – hanem a hólyagkontroll. A „vezető világ” élén álló férfiak képtelenek irányítani saját testüket, de elvárják tőlünk, hogy rájuk bízzunk a világ irányítását.
Egykoron a királyok, vezérek, hadurak intézménye – ma pedig az elnöki szerep – magában hordozott egyfajta mitikus erőt és kiválasztottságot – mostanra azonban csupán a „kóros állapotok” váltakoznak. Alzheimer után inkontinencia. Patetikus politikai leépülés mindnyájunk hozzájárulásával.
Joe Biden elnöksége alatt a „vezető” szó elvesztette jelentését. Trump visszatérése nem erődemonstráció volt, hanem egy korszak groteszk visszhangja. Egy olyan világé, ahol a hitelesség helyét a botrány vette át, a bölcsesség helyét a szellentés, a döntés súlyát pedig a pelenka csere ideje határozza meg.
Noel Casler, aki éveken át dolgozott a The Apprentice című reality-műsor stábjában, egy videóban arról beszélt, hogy Donald Trump inkontinenciája és kellemetlen testszaga gyakori problémát jelentett a forgatások során.
„A pelenka nem vicc” – kezdte Casler.
„Gyakran összepisilte vagy -sz@rta magát a műsor felvételén. Egyszerűen nem tudta visszatartani – az éveken át tartó speedezés, az Adderall-függőség és a rendszeres kokainhasználat megtette hatását… Az emésztőrendszere már nem működik rendesen.”
Casler állítása szerint Trump már a ’90-es évek óta pelenkát visel, és ő maga a 2000-es évek végén több alkalommal is szemtanúja volt a kellemetlen baleseteknek a forgatásokon.
„Többször is le kellett állítani a műsort, hogy rendbe tegyük. Ez Keith Schiller, Trump testőrének feladata volt. Levitte őt a színpadról, letörölte, új pelenkát adott rá. Keith beceneve a stábban ‘Wet Wipes’ volt. Nem viccelek. Ez többször is megtörtént.”
Kérdezhetnénk: de ki nevet majd a végén? Talán senki! Talán mi sírunk majd, kínunkban – miközben azon vitázunk, melyik volt kevésbé alkalmatlan a két államférfi közül: Biden vagy Trump? Alzheimer vagy katéter? Demencia vagy a pelenka?
A király meztelen – csak most már bűzlik is. És ha senki nem meri kimondani, hogy ez így nem mehet tovább, akkor ebben az istenverte komédiában ma mi testesítjük meg Árészt, aki csak a háború romboló oldalát képviselte. De ha lesz kellő tisztánlátásunk és bátorságunk, hogy felálljunk és kimondjuk: ha a világ vezetője nem tudja visszatartani a vizeletét, talán nem való e tisztségre. Talán nem is forradalom, csak egy csendes felismerés kell a változáshoz, hogy ennél többre vagyunk képesek, ennél többet érdemlünk. Hogy a szabad világ vezetője legyen már végre valaki olyan, akit a Szent Koronával végre papkirállyá lehet felkenni a befagyott Duna jegén.
Szentgáli Álmos
Utószó – hogy minden orr igazságot kapjon
És ha valaki úgy érzi, ez az írás kegyetlen és félrevezető, kérem nézze meg Trump Larry Kinget konfrontáló szavait, mely hasonló ügyben tanúskodik egyfajta gátlástalan bunkóságról.
Bőséges felhozatal található a YouTube-on:
És hogy a másik oldal is szóhoz jusson, a Guardian egyik interjújában az elnök „barátságos ellenlábasa”, Piers Morgan így nyilatkozott Trump illatáról:
„Egészen drága arcszesz… nem túlzásba vitt, inkább csak egy könnyed, finom aroma. Azt hinnéd, olyan illata van, mint egy hetvenes évekbeli flancos night club tulajdonosnak – de nem. Ami a haját illeti, amire állítólag 70 ezer dollárt költött A gyakornok forgatása alatt? Nos, némi hajlakk illatát lehet érezni, hisz az a frizura állandóan tökéletesen be van lőve. Egyébként pedig megszállottja a tisztaságnak.”
Az igazság – mint mindig – talán valahol a két szag között lebeg.
