ban/ben ,

A KDNP-nek tetszett, amit Novák Katalin tett, köszönetüket is kinyilvánították

A KDNP-nek tetszett, amit Novák Katalin tett, köszönetüket is kinyilvánították
Megfogalmazott egy közleményt a KDNP nevében a párt országgyűlési képviselője, Juhász Hajnalka. A szöveget az MTI-ben tették közzé, így szól:

„Missziót választani, hitelesen képviselni és megvalósítani, ez, amit Novák Katalin jelent a magyar családpolitika számára. Vannak érdemek, amelyek elvitathatatlanok és az idő nem koptatja őket. Hiszen annak a társadalomnak van jövője, amelyben a fiatalok házasságban, gyermekvállalásban, családban látják az alapértékeket. Novák Katalin a magyar családok és a leendő magyar családok számára maradandó értéket alkotott. Női közéleti szereplőként mélyen hiszek abban, hogy nem lehet egy magyar politikus számára nagyobb siker, minthogy minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon nemzetünk megmaradásáért.”

A közlemény nem foglalkozik azzal a gyermekbántalmazási üggyel, amely végül Novák Katalin lemondásához vezetett. Az államfő ugyanis kegyelmet adott egy olyan férfinak, akit jogerősen elítéltek pedofilbűncselekményekkel összefüggésben. A bicskei gyermekotthon vezetője hosszú éveken keresztül szexuálisan kihasználta a rá bízott gyerekeket, az egyik áldozat öngyilkos lett. A bűncselekmény eltussolásában közreműködött az intézmény vezető-helyettese is, aki arra akarta rávenni az áldozatokat, hogy vallomásaikat vonják vissza. Novák Katalin ennek az embernek adott kegyelmet.

Forrás

Nagy Márton hiába szólt, hogy nem jó ez így, az üzemanyagárak egyre feljebb kúsznak

Nagy Márton hiába szólt, hogy nem jó ez így, az üzemanyagárak egyre feljebb kúsznak

Szép bónuszt kaphatnak idén az UniCredit dolgozói

Szép bónuszt kaphatnak idén az UniCredit dolgozói