ban/ben

Szoboszlaiék nyerték a Manchester City-Arsenal rangadót

Szoboszlaiék nyerték a Manchester City-Arsenal rangadót

Az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának rangadóján a címvédő Manchester City 0-0-s döntetlent játszott az Arsenal csapatával az Etihad Stadionban, ezzel pedig a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool lett a forduló győztese, amely a győzelmével megelőzte az észak-londoni csapatot és a tabella élére állt.

A forduló előtt listavezető Arsenal a jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg a Liverpoolt – amely vasárnap délután legyőzte a Brighton csapatát -,de a címvédő Manchester City is csak egy ponttal maradt el két riválisától, így a találkozónak döntő jelentősége volt a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.

A Manchester City az idei szezonban a Liverpoolhoz hasonlóan még veretlen volt hazai pályán, tíz győzelem mellett négyszer játszott döntetlent, az Arsenal pedig 9-2-3-as mérleggel vezette az idegenbeli tabellát, ráadásul Mikel Arteta együttese nyolcmeccses győzelmi sorozattal érkezett a Etihad Stadionba. A válogatott szünet után mindkét oldalon voltak sérültek, a hazaiaknál Kyle Walker és John Stones sérült meg, és mivel a kapus Ederson továbbra sem volt bevethető, Pep Guardiolának fel kellett forgatnia a védelmét. Az észak-londoni csapatból elővigyázatosságból Bukayo Saka és Gabriel Magalhaes sem lépett pályára hazája válogatottjában, továbbá Gabriel Martinelli sem szerepelt a brazil csapatban, de a vasárnapi rangadón mindhárman bevethetők voltak – igaz, Martinelli csak a kispadon kapott helyet, akárcsak ősszel, amikor csereként beállva gólt lőtt, ezzel megnyerve a meccset a csapatának.

Az Arsenal kezdte jobban a meccset, az első helyzetet pedig a hetedik percben alakította ki. Ben White jobbról benyesett labdáját Gabriel Jesus kapta a hosszún, aki combbal levette majd kilenc méterről megcélozta a rövid alsót, de a labdája elkerülte a jobb kapufát.

A találkozó első ziccere a Manchester City előtt adódott.

A 15. percben Kevin De Bruyne bal oldali szöglete Nathan Aké fejét találta meg, a holland válogatott védő négy méterről kapura fejelt, de a labda pont a középen helyezkedő David Raya kezébe ment.

A folytatásban az Arsenal átadta a területet a Manchester Citynek, és mélyblokkban védekezett, amivel láthatóan nem nagyon tudott mit kezdeni Pep Guardiola együttese. A 31. percben azért egy kontrából villant az Arsenal is. White kapott labdát a jobb szélen, átnyeste a hosszúra, ahol érkezett Jakub Kiwior, a lengyel védő azonban lőtt kapásból, hanem lekészítette a labdát Gabriel Jesusnak, aki a tizenhatoson megcsinált egy cselt, majd a kapu mellé lőtt.A folytatásban a Manchester Citynél volt többet a labda, de érezhető volt, hogy a találkozó első félidejében nem akar kockáztatni a címvédő, így az utolsó negyedórában nem voltak komoly helyzetek.

A második félidőt nagyobb iramban kezdte a Manchester City, amely a 47. percben veszélyeztetett Mateo Kovačić révén, azonban a horvát középpályás 19 méteres lövése néhány centivel elkerülte a kapu bal oldalát.

Az 52. percben az Arsenalnak is volt egy komoly helyzete.

Martin Ødegaard ugratta ki a leshatárról kilépő Bukayo Sakát, aki keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt, a hosszún Gabriel Jesus érkezett, de a brazil támadó egy hajszállal lemaradt a labdáról.

Ez után az Arsenal ismét visszaállt, a Manchester City pedig közel 80%-ban birtokolta a labdát, de komoly ziccere továbbra sem volt Guardiola csapatának.

A 84. percben megnyerhette volna a meccset a Manchester City.

Egy jobb oldali szöglet után Josko Gvardiol fejelte le a labdát, a hosszún érkezett Erling Haaland, aki három méterről gólt lőhetett volna, de a norvég támadó nagy helyzetben lyukat rúgott a kapu előtt.

Az utolsó bő tíz percben a Manchester City beszorította az Arsenalt, de Mikel Arteta csapata óriásit dolgozott védekezésben ezen az estén, és végül lehozta a meccset bekapott gól nélkül. Ezzel a döntetlennel a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool lett a forduló győztese, amely megelőzte az Arsenalt és a tabella éléről várhatja a folytatást.

Forrás

Undorító öltözői körülményekről posztolt egy román teniszezőnő

Az izraeli hadsereg megölte a Hezbollah egyik parancsnokát

Az izraeli hadsereg megölte a Hezbollah egyik parancsnokát