„Hát szerintem ártatlan. Nagyon is, mert olyan egy jóravaló” – fogalmazott egy zabolai.
Sokan hisznek K. Endre ártatlanságában, azaz úgy gondolják, hogy megérdemelte, hogy államfői kegyelemben részesüljön – többek között ez derült ki az RTL Házon kívül adásából.
„Hát szerintem ártatlan. Nagyon is, mert olyan egy jóravaló” – mondta egy falubéli az erdélyi Zabolán, ahonnan a pedofil igazgató segítője, K. Endre származik. „Annyi az egészhez a mondandóm, hogy mindenki egy második esélyt megérdemel”– mondta ezt már egy másik helyi lakos.
Vannak azonban más vélemények is, az RTL stábjának kísérője, aki szintén Zaboláról származik, de már nem él ott, azt mondja
„Úgy látom, hogy az itteni emberek, még ha a saját gyereküket is piszkálnák, eltitkolnák, csak hogy Orbán Viktor nevén ne essen folt”
K. Endre szülei a falu díszpolgárai voltak. K. Endre édesapja a református egyházban presbiter, majd főgondnok volt. Évekkel ezelőtt elhunyt, de a falu sportcsarnoka most is őrzi a nevét. K. Endre 1991-ben települt át Magyarországra, nem sokkal később már a bicskei gyermekotthonban dolgozott.