ban/ben ,

Ennyi ideje maradt hátra Ukrajnának

Ennyi ideje maradt hátra Ukrajnának
Az amerikai katonai segítség nélkül hat hónapon belül elérkezik a kritikus pillanat Ukrajna számára

– jelentette ki Ruszlán Bortnyik, az Ukrán Politikai Elemző és Menedzsment Intézet igazgatója a YouTube-csatornának adott interjújában.

„A nyugati támogatás szintje csökken, a fronton egyre bonyolultabb a helyzet” – ismerte el a politikai elemző.

Hozzátette:

„ha nincs nyugati – főleg amerikai – támogatás, akkor az oroszok előre fognak nyomulni, Ukrajna számára pedig romlik a helyzet a fronton.”

Az elemző kifejtette, Ukrajnának már csak hónapjai vannak hátra.

A kritikus pillanat körülbelül hat hónap múlva lesz, ha egyáltalán nem kap Ukrajna Amerikától segítséget. Ez pedig azt jelenti, hogy szisztematikusan vissza kell vonulnunk – figyelmeztetett Bortnyik.

Korábban Amerika kijelentette, hogy tavaly év végén kimerítették az Ukrajna támogatására szánt forrásokat, és amíg a kongresszus nem hagyja jóvá az új előirányzatokat, nem tudják folytatni a fegyver- és lőszerszállítást – írja a Ria Novosztyi.

Forrás

Mérgező anyagokat találtak az EU vezetőinek vérében

Fico: Remélem ott lehetek Brüsszelben, ahol mindenféle furcsa dolgok fognak történni Magyarországgal