Az 1134/2026. (IV. 30.) számú kormányhatározatot Orbán Viktor saját kezűleg jegyzi, a kihirdetett intézkedések az alábbiak:
A Kormány a Vas vármegyét érintő azbesztszennyezéssel összefüggésben
- felhívja a közigazgatás-szervezésért felelős minisztert, hogy az egészségügyért felelős miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, valamint az építésügyért felelős miniszter bevonásával mérje fel országosan az azbeszttartalmú kőzettel érintett területek nagyságát, különös tekintettel a köz- és magánhasználatú területek kiterjedésére, valamint a felhasználás jellegére;
- felhívja a környezetvédelemért felelős minisztert, hogy az egészségügyért felelős miniszter és az építésügyért felelős miniszter bevonásával vizsgálja meg, hogy az azbeszttartalmú kőzettel érintett területek egészségügyi és környezeti kockázatainak megszüntetése érdekében milyen intézkedések szükségesek, és ennek alapján tegyen javaslatot a szükséges beavatkozásokra, azok ütemezésére és költségigényére;
- megállapítja, hogy az azbesztszennyezés következményeinek elhárításához kiemelt nemzeti érdek fűződik, és annak gyors lefolytatása indokolt, ezért az azzal összefüggő kárelhárítási feladatokat az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény 4. § (2) bekezdése alapján mentesíti az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény alkalmazása alól;
- felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az azbesztszennyezés következményeinek elhárításához szükséges feladatok ellátásának forrását a XXV. Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium fejezet kormányhivatalok előirányzatra biztosítsa;
- felhívja a környezetvédelemért felelős minisztert, hogy a piacfelügyeleti hatóság bevonásával vizsgálja meg az azbeszttartalmú kőzet eredetét, különös tekintettel az Ausztriából származó szállítmányokra, és a rendelkezésre álló dokumentációk alapján tárja fel a forgalmazási láncot, valamint a szennyezésért fennálló felelősségi viszonyokat;
- felhívja a fogyasztóvédelemért felelős minisztert, hogy a piacfelügyeleti hatóság bevonásával azonosítsa az azbeszttartalmú kőzetet forgalmazó és értékesítő gazdálkodó szervezeteket, valamint az érintett felhasználói kört, különös tekintettel az építőanyag-kereskedőkre és a felhasználás helyszíneire;
- felhívja a védekezésben és a helyreállításban közreműködő központi költségvetési szervek vezetőit, hogy saját ellenőrző szerveik bevonásával a feladat végrehajtását folyamatosan ellenőrizzék;
- felhívja az érintett minisztereket, hogy 2026. október 31-ig készítsenek kormány-előterjesztést a helyreállítás és újjáépítés költségeivel kapcsolatos elszámolásról;
- felkéri az önkormányzatokat, hogy a többszereplős támogatási folyamat átláthatósága és a támogatások összehangolása érdekében a helyreállításban közreműködő szervekkel a rendelkezésükre álló információkat osszák meg;
- felkéri az érintett polgármestereket, hogy a kárfelmérésben, a helyreállításban és a lakosság ezzel kapcsolatos tájékoztatásában működjenek közre.
Az intézkedések egy része „azonnali” megnevezésű határidőt kapott, más intézkedéseket a „felmerülés ütemében” kell végrehajtani; a kormányhatározat a kihirdetést követő napon, azaz 2026. május 1-jén lép hatályba. A nyugat-magyarországi azbesztszennyezés aktuális állásáról itt írtunk részletesen; az ügy háttere, hogy számos helyen osztrák bányákból származó rákkeltő azbeszt-tartalmú kőzúzalékot alkalmaztak útépítéshez Nyugat-Magyarországon.


